fbpx

Mit nézek én személyi stylistként, amikor valaki személyes stílusát „kitaláljuk”? Azaz felépítjük, hiszen a ruhatárat is építjük, lépésről lépésre. És közösen csináljuk, nem én neki, hanem mi, együtt.

A testi adottságokat

Röviden: a színtípusát és a testalkatát. Ez persze nem csak annyi, hogy alma vagy körte, sokkal összetettebb, de most egyszerűsítsük le ennyire. Ez meghatározza, hogy mik állnak jól. Nyilván lehet olyasmiket is hordani, ami nem áll jól, csak azt talán kevésbé érdemes. 🙂

Az életét

Ki ő, milyen szerepei vannak, milyen célokat akar elérni? Nyilván más célja és szerepei vannak egy egyetemista diáknak, egy multis középvezetőnek, egy vállalkozónak és egy nyugdíjasnak.

Ez persze ennél sokkal összetettebb, mert valaki lehet személyes énmárkát építő vállalkozó, miközben diák vagy akár nyugdíjas, vagy lehet egy tudományos társaság tagja, ahol rendszeresen külföldi utazásokra megy és előadást tart bizonyos témákban. Sőt, az is lehet, hogy mindez megvan, csak ez idő alatt érkezett 1-2 baba, és a játszótér meg a szupermarket mellett vannak néha ilyen-olyan megjelenések. Vagy akár nem is az adott ügyfél csinálja mindezeket, hanem mondjuk a párját kíséri el fontos eseményekre.

A példák minden esetben teljesen egyéniek.

A személyiségét

És akkor mindezek után jön a személyiség. Nyilván nincs sorrend, mert mindig mind a három egyszerre van jelen, és hol egyikre, hol másikra helyeződik inkább a fókusz. A személyisége mondja meg, hogy ő, a szerepei nélkül kicsoda.

Ki ő, amikor nem valakinek:

  • anyukája
  • gyereke
  • felesége
  • kolléganője
  • főnöke
  • szomszédja
  • csoporttársa
  • (ésatöbbi)

Amikor ezek a szerepek épp háttérbe szorulnak, és arra lehet koncentrálni, hogy ki vagyok én, és miben érzem jól magam. Milyen színekben, milyen anyagokban, milyen formákban, milyen stílusban.A legtöbben, akik engem felkeresnek, erre az utóbbira koncentrálnak leginkább, hogy az öltözetük nekik tetsszen. És nincsen is ezzel semmi baj.

Azonban az emberek folyamatosan megítélnek minket a megjelenésünk alapján, az öltözködés egyfajta nonverbális kommunikáció (erről majd tartok előadás).

Tehát a kérdés, hogy a ruhatárunk megfelel-e a testi adottságainknak (jól állnak-e a ruhák), illetve a különböző szerepeinknek? És mindezt úgy, hogy önazonosak is maradunk benne.

Na ez már egy kellően összetett kérdés! ? És nincs is rá egyértelmű válasz, hanem mindenki a saját válaszait keresi és találja meg. És az a fantasztikus ebben, hogy ez nem egy kőbe vésett dolog, hanem folyamatosan lehet alakítani.

Neked önazonos a ruhatárad? Együtt tudunk változtatni rajta!

Ha máskor is szeretnél hallani hasonló dolgokról, kövess engem:

Nyár színtípus vásárlás: A 2000’s évek színei visszatérnek!

Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy jönnek vissza a 2000-es évek! Bizony, már az is 20 éve volt, hiába sokaknak olyan, mintha az csak tegnap lett volna, mert a tinikorukat idézi. Évekig alig lehetett kapni nyár színtípusnak való színeket az üzletekben, mert ‘tél...

Balerina cipő kisokos

Mindjárt itt a tavasz (juhééé!), úgyhogy pár hét múlva már eljön a balerina cipők időszaka! Mármint az üzletek kínálatában legalábbis mindenképp, az senkit nem zavar, ha közben nulla fok vagy hóesés van kint, azokat árulják. A balerina típusú cipő az, ami hordható...

Hogyan tudod megkedvelni a mom jeanst?

Sokan nem szeretik a Mom jeans-t... de sokan csak nem találták meg a megfelelő darabot, ami hátulról nézve állhatna mondjuk így is, mint a képen! Már írtam róla korábban, hogy én sem éreztem közel magamhoz a mom jeanst stílust, de aztán ez lett az egyik kedvenc...

Sharing is caring!

error: Ez a tartalom védett!