fbpx

Sokan vallják, hogy nem a ruha teszi az embert. Én abban hiszek, hogy a megjelenésünk is hatással van arra, hogyan érezzük magunkat. Annak jártam most utána, az öltözködésem hogyan segíthet összhangba kerülni önmagammal.

Emlékeztek a sulis évekből azokra a barátságfüzetekre, amik körbejártak az osztályban és olyan fontos kérdéseket válaszoltunk meg benne, hogy van-e kutyánk, mi a kedvenc ételünk, milyen színű a hajunk vagy milyen színű a szemünk? Az utóbbi két kérdésen én rendre elvéreztem, és nagyon bosszantott, hogy nincs egyértelmű haj- és szemszínem. Szerettem volna, ha az enyém is leírható egy szóval: barna haj-barna szem, vagy szőke haj-kék szem. Ehelyett a seszínű hajamat és a seszínű szememet próbáltam valahogy definiálni. Ezek után talán nem meglepő, hogy az első adandó alkalommal vörösre festtettem a hajam, mert azt gondoltam, a zöldes-kékes-barnás-szürkés szememhez az jó lesz. A vörösnek rengeteg árnyalatát kipróbáltam, később feketével és szőkével is próbálkoztam, azt a hajszínt kerestem, ami jól áll nekem. Sok év próbálkozás után kiderült, hogy az egész hajfestősdi teljesen felesleges volt, mert valójában mindenkinek a saját hajszíne áll legjobban, csak a megfelelő színeket kell viselni hozzá.

Lupui Iza megosztotta élményeit a Szín+Test Kombinált tanácsadásról. Tapasztalatait ide kattintva tudod elolvasni!

Stílustipp: A szögletes kivágásról

A szögletes kivágás sokaknak jól áll, de érdemes tudni, hogy szélesíti a felsőtestet valamennyire. Az ideális hossz beállítása A képen látható ruha lelőhelye: New Yorker (Most épp le is van árazva, ha jól láttam 4.000 Ft)Sztreccses anyag, maxi vagy midi hossz,...

Vásárlás stylisttal: Ha unod a ruháidat…

Augusztus elején egy régi ügyfelemmel vásároltam együtt, már 6,5 éve építjük a ruhatárát, picit mindig alakítva azon, ahogy ő is alakul. Legutóbb 2 éve vásároltunk együtt, azóta sokat változott ő is és így az élete is, ebben a megújulásban kérte a segítségemet, hogy a...

Outfitelemzés: Calzedonia strandruha

Outfit elemzés a cím, de valójában csak erről a strandruháról fogok írni, mert a papucs, a napszemüveg és a strandtáska lemaradt a képről. 🙂 Strandruha Nagyon sokféle strandruha létezik, erről a csodás darabról azért írok, mert mindenhova IS megfelelő ruhadarab,...

Sharing is caring!

error: Ez a tartalom védett!
Szemes Nóra
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.