fbpx

Engem nagyon foglalkoztat a fiatalság-fiatalosság kérdésköre.

Na, nem az igen elterjedt „botoxoltassunk és vegyünk fel olyan darabokat, mint a 20 évesek” témakörében, de még csak nem is a rendszeresen járjunk kozmetikushoz és használjunk megfelelő szemránckrémet kategóriában.

A munkám során – csak az elmúlt 10 évben – legalább 1500 nő életébe nyerhettem betekintést: megtudtam a korukat és megosztottak velem női sorsokat, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok, rengeteget tanultam belőle. És mivel megfigyelő-elemző típus vagyok, ezért nagyon aprólékosan, részletekbe menően figyelem meg a végbemenő változásokat és próbálom megérteni, mi miért történik, mi hogyan alakítja át az arcot, a testet.

Szintén a munkám során voltam szemtanúja óriási változásoknak is, amikor valaki 5-10 évet ‘fiatalodott’.

Vajon min múlnak ezek?

  • Alapvetően a géneken is, persze. (Arra amúgy is nagyon jó mindent ráfogni) 😜
  • Az öltözködésen meg az arcápoláson is, ez kétségtelen, de ennél még sokkal több mindenen!
  • Az életmódon, ez már úgy vélem közelebb van a megoldáshoz, ez rengeteg mindent magába foglal: táplálkozás, testmozgás, munka-pihenés aránya, stb.

💕 Azonban azt vettem észre, hogy a leginkább a gondolkodásunkon múlik.

(Szerintem a legtöbb dolog ezen, de tudom ez messzire menő vitatéma…)

Mit gondolok a világról?
Mit gondolok magamról?
Mit gondolok másokról?
Mennyire látom pozitívan a dolgokat?
Mennyire vagyok rugalmas?
Mennyire vagyok nyitott?
Milyen a személyiségem? De még inkább: milyen a jellemem?
Mennyire vállalom a felelősséget a saját életemért, a sorsomért?
Mennyire vagyok békében?
A pohár félig tele van, vagy félig üres?
Merek-e álmodni?
Merem-e követni az álmaimat?
Merek-e változtatni?
Mennyire vagyok kíváncsi?
Tanulok-e új dolgokat minden nap?

Amióta arcolvasást tanulok, nem csak látom, de kezdem érteni is, milyen izmok hogyan formálják az arcot, és mit jelent ez az alany gondolkodásában. A fiatalság messze túlmutat a fiatalos öltözködésen meg a sima arcbőrön, mégis sokan ebből az irányból próbálják megfogni a kérdést. Hiszen nyilván ritka és ezért érdekes például egy 60 éves nő alig ránccal és szinte tinitesttel…

De a kérdés, hogy vajon belül is hasonlóan rendhagyó-e a gondolkodása?

Ha valaki úgy véli, már mindent tud, belefáradt az életbe, mert az amúgy is egy állandó harc és küzdelem, lemondott az álmairól, és meggyőzte magát, hogy amúgy is minek álmodozni meg hülyeség is, meg öreg is hozzá, a világ már nem egy izgalmas hely, ahol minden nap csodák várnak, és rengeteg új dolgot lehet megtapasztalni, hanem inkább csak bírjuk ki (a munkanapot, a hetet, csak nyaralásig, meg csak ezt az évet éljem túl…), akkor ez bizony elkezd meglátszódni a testünkön, az arcunkon, a ráncainkon, a testtartásunkon, a beszédünkön, a viselkedésünkön…

A kép, amit a blogposzthoz használtam amúgy nagyon rossz illusztráció, de egyelőre nem találtam jobbat.

Az én konklúzióm röviden:

Ha nyitott vagy a világra, folyamatosan tanulsz-fejlődsz, nap mint nap rácsodálkozol az élet csodáira, mersz álmodni és követed is azokat, bármilyen irracionálisnak tűnjön is, keresed a szépet az emberekben, a világban, a helyzetekben, ha valami nem tetszik, elfogadod, megérted és megkeresed hogy tudsz változtatni rajta, még, ha sok időbe telik is, és mersz hallgatni a saját belső hangodra, a szívedre… ilyesmi út vezet szerintem a fiatalsághoz. A változásra való képesség.

És ez persze hosszú évek, évtizedek munkája, nem havi 2 óra a kozmetikusnál.

(Meghát a gének is, ugye…)

„Meg kellett volna vennem…”

Jártatok már úgy, hogy felpróbáltatok valamit, de nem tudtatok dönteni, megvegyétek-e, otthagytátok, majd nagyon megbántátok? Velem ritkábban történik meg, de azért meg szokott. Mutatok egy ilyen darabot!A ruha egy vászonból készült, midi fazonú, mellben húzott,...

Vásárlás stylisttal: Férfi vásárlás „startupper” stílusban

Egy igazán különleges kosarat hoztam nektek az egyik legutóbbi férfi vásárlásomról. Most alkalmam volt bátran nyúlni a színekhez - a szokásos fekete-fehér-kék-szürke kombináció annyira nem szokta lázba hozni az olvasókat. Na de majd ez! Tibiről annyit elmesélhetek...

Vásárlás stylisttal: Meleg tavasz színtípussal vásároltunk

Ljubával szülés utáni ruhatárfrissítésre indultunk. A célja az volt, hogy a saját színtípusának megfelelő színeket és divatos darabokkal keressünk, mert nyáron visszatér a munka világába. Miket találtunk neki? Mutatom!Rendhagyó módon most átadom a szót Ljubá-nak, hogy...

Sharing is caring!

error: Ez a tartalom védett!
Szemes Nóra
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.