fbpx

Tavaly hallottam először az ikigai japán kifejezésről, ami tulajdonképpen leírja az életünk értelmét: olyan dolgot csinálni, amit szeretek, amiben jó vagyok, amire a világnak szüksége van, és amit megfizetnek.

Mindenkinek van minimum egy ilyen IKIGAI az életében, az más kérdés, hogy nem mindenki talál rá! 🙂

  • Van ez a mondás, hogy „Aki keres, az talál.”
  • Meg olyan is, hogy „Aki hisz, annak minden lehetséges.”
  • És olyan is, hogy „Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, minden esetben igazad lesz!”

Így aki azt gondolja, neki nincs IKIGAI-ja, azzal nem állok le vitázni, mert ha nem hisz benne, akkor nem fogja keresni sem, és úgy nem is fogja megtalálni. Tehát tulajdonképpen igaza van! 😁

Miből áll össze az IKIGAI?

Hogyan találhatsz rá a saját IKIGAI-dra?

Én azért találtam meg a saját IKIGAI-om viszonylag korán, mert egy rettentően makacs ember vagyok. (Látjátok, ki mondta, hogy ez negatív tulajdonság lenne?) Én mindig is azt csináltam, amit csinálni akartam, és senkit nem engedtem beleszólni az életembe.

  1. Így építettem fel egy szakmát Magyarországon, ami tulajdonképpen nem létezett ebben a formában, a személyi stylingot. Nyilván mindig voltak körülöttem károgók, akik szerint ez hülyeség, hogy valaki majd fizet nekem azért, hogy a kedvenc hobbimat, a vásárlást csináljam. Vagy, ha fizet is, akkor biztos keveset és biztos nem fogok belőle megélni.
  2. Sokak szerint ciki voltam, mert nem értették a különbséget a divat stylist és a személyi stylist között, tehát én az ő szemükben egy ciki divat stylist voltam.
  3. Még a fenntarthatóság, környezettudatosság, a F.I.R.E. mozgalom elterjedése és a turik divatba kerülése előtti időkben is cikinek számítottam, hogy turkálókban vásárolok magamnak is és az ügyfeleimmel is. Most már rengetegen követik a példámat, és vásárolnak turikban teljesen természetesen. 🙂

Az elmúlt 12 év alatt, mióta személyi stylistként dolgozom, több, mint 1500 ügyféllel vásároltam együtt. Több, mint 20 ezer órát töltöttem az üzletekben velük.  Az ügyfeleim legnagyobb része a turikat választja helyszínként, mert megértették miért jó ez számukra és a környezet számára is.

Úgyhogy röviden a tanácsom:
Ha valamiben hiszel, akkor senkire ne hallgass az égegyadta világon, csak saját magadra! ❤️

Az IKIGAI kép készítője: Fekete Mónika (Google)

Ha máskor is szeretnél hallani hasonló dolgokról, kövess engem:

Loafer – Mikor jó választás?

​Hord még valaki átmeneti cipőt vagy már mindenki váltott téli verzióra? Alapszabály: A cipő alapjaiban határozza meg az egész szettet! Ezek a vastagabb talpú ún. ‘loafer’-ek melegebbek, mint a keskenyebb talpú verzióik. Elegánsabb mint egy sneaker, amit manapság...

Stílustippek télre

Hoztam néhány hasznos stílustippet a téli időszakra. Milyen cipő, milyen kabát, milyen színben? Mutatom!Milyen csizma? Amíg vagy amikor nincs latyakos idő, érdemes kihasználni a velúrbőr csizmák textúráját - kicsit érdekesebbé teszik a szettet, mint a sima bőr...

Stílustipp: A szögletes kivágásról

A szögletes kivágás sokaknak jól áll, de érdemes tudni, hogy szélesíti a felsőtestet valamennyire. Az ideális hossz beállítása A képen látható ruha lelőhelye: New Yorker (Most épp le is van árazva, ha jól láttam 4.000 Ft)Sztreccses anyag, maxi vagy midi hossz,...

Sharing is caring!

error: Ez a tartalom védett!
Szemes Nóra
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.