Életkép egy hideg tél színtípusú ügyfelem gardróbjából. Az évek alatt szépen felépítettük a színes gardróbját a közös vásárlásokkal. Ő a klasszikus utat vitte végig: színelemzés, majd gardróbrendezés és végül közös vásárlás. Időközben változott a mérete, az élete, és ezáltal a stílusa is, sokat lépett előre a nőies öltözködés útján. Az egykori ‘jókislány’ elkezdett szexibb és vagányabb darabokra vágyni, majd a klasszikusan nőies stílus felé kanyarodni. Aki egykor azt hitte, ehhez ő biztosan nem ért, és nem tudja megtanulni, ma már egyedül is választ nagyszerű dolgokat.

Ahonnan indultunk: konzervatív 40-es

A stílustanácsadás előtt kifejezetten drága márkákból vásárolt. Amikor a gardróbrendezésen kiderült, hogy sajnos a legtöbb darabja színben, fazonban és méretben sem ideális számára, mégis könnyen meg tudott válni ezektől, mert egy cél lebegett a szeme előtt: ÚJ ÉN.

Mondtam neki, hogyha nem tudnám kihez tartoznak a ruhái és a cipői, akkor egy igen konzervatív 40+ gardróbjának hinném. Ő akkor épphogy 30 éves volt – de pont úgy érezte magát, mint amilyennek a ruhái mutatták. Nehéz egy stílusváltó folyamat, lelkileg és mentálisan is, mindig elmondom előre, de valahogy sokan legyintenek rá, hogy ‘á dehogy, ezek csak ruhák’.

Dehogy csak ruhák! 

Ezek a szimbólumai annak te hogy érzed magad, hová képzeled a helyed a világban, mi a magadról alkotott képed és másoknak mit mutatsz, ki vagy valójában  Szimbólumok…

Engem gyakran akkor keresnek meg a nők, ha egy szakasz lezárult az életükben és egy új kezdetén vannak. Egy ÚJ ÚT, amiről még ők sem tudják biztosan, hová vezet. Egy ÚJ ÉN, akit még ők sem ismernek. Tehát nem feltétlenül tudják megmondani, mit szeretnének, pontosan mi az, ami megszületett bennük, nekem kell ráerezzek erre. És aztán megtalálnom az ‘anyagban’ azokat a színeket, formákat anyagokat és részleteket, amik ezt az ÚJ ÉNt képviselik.

Nehéz dolgom van, mert ha érzem is, ha pontosan tudom is, akkor sem biztos, hogy ott van az üzletben az, ami a megfelelő darab lenne… a kínálat, a mumus, ami egyre rosszabb sajnos az elmúlt években. Valahogy mégis úgy alakul, hogy minél inkább készen van rá valaki belül, minél inkább nyitott az újra, annál nagyobb a szerencse, annál több dolog vár rá.

Színes gardrób költséghatékonyan

Végül az ügyfelem a Turis vásárlás mellett döntött, azt mondta, rám bízza, én pedig azt mondtam, ott sok a színes, különleges darab, a nőies ruhák. És mivel újra kellett építeni a ruhatárját, így anyagilag is számottevő lett volna a különbség. 

Azóta rájött, hogy mennyire szeret ott vásárolni, hogy egy-egy darabnak nincs akkora súlya, mert 1-2 ezer forintos darabár a korábbi 10-20 ezer forintokhoz képest elhanyagolható, és ha meggondolná magát, mert mégsem találja magát az új szerzeményben, akkor könnyen továbbad rajta.

Előtte-utána: "Jókislányból" klasszikus nőies stílus / Szemes Nóra személyi stylist

A legtöbbször sajnos nincs érkezésem ilyen hosszan írni egy fotóhoz, de a történetek, amik egy vásárlás mögött vannak, nagyon érdekesek és lelkileg is mélyre vihetnek. A munkáim 99%-áról nem számolok be, eléggé offlány lettem az elmúlt években, de néha majd írok egy-egy ilyen szösszenetet.

Ha máskor is szeretnél hallani hasonló dolgokról, kövess engem:

Stílustipp: Várandós ruhatár

Nemrég Valival kismama ruhákat vásároltunk. Sokakban felmerült a kérdés, hogy most arra a néhány hónapra miért szükséges egy új ruhatár, stylisttal meg főleg minek? Hozok néhány tippet a várandós ruhatárépítéshez.Az, hogy be kell szerezni néhány új ruhadarabot...

Vásárlás stylisttal: Tökéletes szárhossz magas lányokra

Magas lányoknak kicsit nehezebb lesz a mostani bőszárú divatban megtalálni a megfelelő hosszakat. Mert míg egy skinny nadrág elég volt, ha bokáig ért, vagy rá lehetett mondani, ha rövidebb, hogy direkt olyan, mert ugye divat volt a crop, azaz rövidített fazon, addig...

Stílustipp: Elegáns bő szárú nadrág

Ahogy a 10-15 évvel ezelőtti ügyfeles vásárlások alkalmával szinte mindig előkerült a nadrágszár téma, ha új ügyféllel találkoztam, úgy most is. Csak fordítva!Amikor elkezdtem személyi stylistként dolgozni, akkoriban jöttek be a slim/skinny nadrágok a divatba. A...
Szemes Nóra
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.