Természetes szépség
2006-ban kezdtem dolgozni a divat világában. Akkoriban a szép kifejezést a természetesen szép lányokra használták. Természetesen szépek voltak, a külsejüket pedig mindig az adott márka aktuális üzenetéhez alakították. Akkor is voltak már karakter modellek, de ez manapság sokkal elterjedtebb: a kifutókra direkt feltűnő, karakteres lányokat választanak.
A természetes hajszín ebben az időszakban is sokszor volt elvárás, nem engedélyezték a tetoválást (se sima, se smink), műköröm vagy körömlakk is kizáró volt. És nem lehetett erős sminket használni a castingokra, munkákra meg egyáltalán nem lehetett sminkben érkezni.
Még napozni sem lehetett a modellügynök engedélye nélkül! Egyrészt a barnaság miatt, másrészt pedig a fürdőruha-foltok miatt.
Szexi=szép?
Később dolgoztam hostessként is, illetve hostess ügynökségeknél is. Ennél a munkánál a manapság is divatosnak számító lányokat várták leginkább: kerekebb formák, feszülő ruhák, erős smink, műköröm, erősen festett haj (platina szőke, fekete vagy vörös), szolibarna bőr.
Akik ebbe a típusba tartoztak, azok nagyon sok munkát kaptak, a jobban fizető munkák is jellemzően ilyenek voltak (Forma1, alkohol promóciók, dohányáru promóció, stb). Ez egy merőben más típusú ideál volt.
Később egy modellügynökségnél kezdtem dolgozni. Akkoriban váltak divatossá a karaktermodellek: rés a fogak között, nagy távolság a szemek között, szeplők, a természetes vörös haj, és az “UFO arc“ – vagyis az átlagostól eltérő, de ugyanúgy szép. Azokat a lányokat szólították le a scouterek (talán modell-felfedező lehet magyarul?), akik nemhogy klasszikusan szépnek nem számítottak az aktuális trendek szerint, de akár épp az ellenkezőjének érezték magukat.
Hétköznapi nőideál
Kb 13 évvel ezelőtt már stylistként dolgoztam fotózásokon – hétköznapi nők fotózásán (vagyis nem modelleket fotóztunk).
Megdöbbentő volt tapasztalni, mennyire nem elégedettek magukkal a nők! Nem hogy nem tartják magukat szépnek, hanem olyan dolgokra panaszkodnak, amiket senki nem is venne észre. Én a lelküket láttam, szépek voltak. Mindenki szép, aki megnyílik és látod a lelkét.
És csodálatos átváltozás volt, mikor egy kis sminkkel, szép hajjal, csinos ruhákkal, beállított fényekkel és pózokkal ők is modellnek, vagy végre ‘jónőnek’ érezhették magukat a képeken. Sokan rájöttek, hogy sokszor csak ilyen apróságokon múlnak a dolgok. Ezek pedig csak eszközök.
A testével amúgy szerintem mindenki azt csinál, amit akar, az ő teste, az ő játszótere. Az ő felelőssége is. Senki nem fog mindenkinek tetszeni. Ezt nem is érdemes célnak kitűzni.
A környezetünk erősen befolyásolja a szépségről alkotott fogalmainkat, és ez nem csak kontinensenként vagy kultúránként, de konkrétan családonként is eltérő lehet. Kérdés, kinek mi a minta.
De akkor honnan ered a szépség? Ki a szép?
Persze továbbra is úgy gondolom, hogy a LELKÜNK az, ami széppé tesz bennünket, és a külsőnk legtöbb esetben lenyomata az érzéseinknek és gondolatainknak. Amiket mi saját magunkról (és persze másokról, a világról) is gondolunk, ennek minden felelősségével.
A szépség EGÉSZSÉG is. Azok a jelek, amiket nem tartunk szépnek, sokszor csak a megromlott egészségi állapottal vannak összefüggésben. Ezek JELEK. Amiket jobb esetben nem eltakarunk kencékkel, hanem értelmezünk, mélyebb összefüggéseiben megvizsgálunk és a kiváltó ok ellen teszünk. Elsősorban az egészségünk, és nem a szépségünk érdekében.
A szépség nyilván ízlés kérdése is, szőke barna, vörös vagy fekete, alacsony vagy magas, vékony vagy telt, kis cici vagy nagy cici, világos vagy sötét bőr. Hát nem teljesen mindegy?
Mind szép. Máshogy szép.
Egy szőlőt meg egy ananászt sem hasonlítunk össze, mert minek.
Van egy TESTünk. Ez ilyen 3D színes forma. (Mer’ ha szellemek vagyunk, akkor ugye már késő?) A lényeg az, hogy ez a test egy csomó fantasztikus dologra képes, egy csomó mindent tudunk tenni vele. Ha fizikailag korlátozottan is, akkor a gondolatainkkal akkor is hegyeket mozgathatunk meg!
Ha mindenki tudná, mi a célja, a KÜLDETÉSe ezen a világon, akkor kevésbé lenne ennyire túldimenzinálva ez a szépség dolog. Ha tudjuk, mi a feladatunk, akkor nem a szempilláinkon aggódunk, hanem azt csináljuk. És megértjük, hogy igen, fontos a szépség, mert egészséget jelez, testi-lelki JÓLLÉTet, de nem a másokhoz való viszonyítás, meg még csak nem is a 10 évvel ezelőtti vagy gyerek előtti önmagunkhoz, hanem az éppen elérhető legszebb önmagunkhoz.
Tehát szerintem továbbra sincs jó meg rossz, vélemények meg irányzatok vannak. És még ezek is változnak!
Ennél rövidebben nem tudom kifejteni, így biztos megint sok minden félreérthető vagy további kérdéseket vet fel. De azért bízom benne, hogy van, akinek ezek a gondolatok is hozzáadtak valamit a saját magáról (vagy másokról) kialakított képhez.
