Az idei nyaram olvasmánya volt ez a könyv, szeretettel ajánlom nektek is. Faludy önéletrajzi könyve egy nagyon nehéz és kalandos életből. Néhány éve vettem meg, de csak most nyáron kezdtem újra úgy, hogy fejben is ott tudtam lenni.
Én úgy olvasok könyveket, hogy ‘egyszerre’ kb 10-et olvasok, felváltva, mikor milyen hangulatom van, milyen érzelmi állapotban vagyok, mire vagyok ráhangolódva. Van, amit egy nap alatt is elolvasok (utólag tudtam meg, hogy én automatikusan csinálom a gyorsolvasást, és ez egy technika, amit tanítanak különböző tanfolyamokon), és van, amibe belekezdek, de aztán évekig nem érzem a hívást, hogy folytassam. Mint az Eltűnt idő nyomában könyvet Prousttól… lehet, hogy nyugdíjas leszek mire sort kerítek rá, de nem adom fel!
Úgy tartom, hogy nem csak, hogy minden könyv ad nekünk valamit, de minden könyvből tanulhatunk is valamit. Ez a könyv megtanított arra, hogy a dolgokat nem kell olyan komolyan venni, és a legszerencsétlenebb helyzetben is megmarad az ember elméje és lelke, amit soha senki nem vehet el tőlünk.
Engem ebben a szellemben is neveltek, hogy az az egy a biztos, ami a fejünkben van és a tudás a legnagyobb érték, de nem is kellett nógatni az olvasásra soha, számomra ez kikapcsolódás.
Faludy annyira laza, hogy még a recski munkatábor kellős közepén (Auswitz-hoz hasonló körülményeket képzeljünk magunk elé) is megmarad ugyanannak az embernek, aki a nyugodt Budapesten, a modern Amerikában, az emigrációban Párizsban, vagy Marokkóban volt. Tanítani lehetne az életszemléletét, hogy legyünk egyszerre nyitottak, legyen meg a véleményünk mindenről, de közben ne vonódjunk bele semmibe, ami szélsőséges,és alapvetően azzal foglalkozzunk, ami minket érdekel. Nagyon tetszik, ahogy ír, amilyen részletességgel jellemzi az embereket, mindezt sztoikus nyugalommal szemlélve.
Gyerekként csak azt tudtam az életéről, hogy idős korában egy fiatal lánnyal jött össze, a Fannival (50 év lehetett köztük talán), dehát a szerelem az már csak ilyen, nem válogat.
Faludy személyisége nagyon megosztó, ám szerintem itt is az a bölcs hozzáállás a célravezető, ha értékítélet nélkül szemléljük őt, és a munkásságát nem keverjük össze a személyiségével.
Ez úgy általában az életben is célravezető: megkülönböztetni az embert és a cselekedeteit vagy nézeteit, amivel vagy egyetértünk vagy nem, de ha nem, akkor csak lapozzunk, és koncentráljunk arra, ami közös, vagy legyünk elfoglalva a saját magunk dolgaival másoké helyett.
