fbpx

A régi-új hobbim a sétálgatás! Karantén alatt mást nagyon nem is lehet csinálni… A séta pedig testmozgás is, barátokkal órákig beszélgetős is, friss levegős is! Viszont akik már régebb óta követnek, azok tudják, hogy rettentően fázós vagyok, így számomra 10 fok alatti hőmérséklet kizárja ezt a hobbit. Az év ezen időszakát csak túlélem és menekülök a 23-25 fokba. Viszont én sétához is szeretek csinosan öltözni.

Nos, aki hasonló cipőben jár, mint én, az sejtheti, hogy a kettő együtt szinte kizárja egymást:

  • mert vagy nem fázunk, de akkor úgy nézünk ki, mint egy Michelin-figura
  • vagy csinosak vagyunk, de akkor meg fázunk…

Én ugye elegánsan is szeretek öltözni, de a ‘nemfázás’ + a sétálgatás és az elegáns az télen kb. a lehetetlen küldetés kategória, szóval azt most hagyjuk. De szándékosan a csinos szót használom, és nem az elegáns szót, mert az két külön dolog. Azt vettem észre, hogy sokak fejében ez a két fogalom valahogy összemosódik.

Persze manapság az emberek 90%-a nem akar elegáns lenni, most az éppen nem divat. A kényelem, a praktikum és az elegancia is külön fogalmak, bár kétségtelen, hogy van nekik metszetük, de sokkal kisebb az, mint a csinosnak ugyanezekkel.

Beszereztem egy új babakék Zara kabátot

Ez az új kedvenc babakék kabátom. Turikincs, mint a legtöbb darabom. Amúgy Zara és oversize, de legalább vállban-karban tökéletes, ezért megbocsátottam neki, hogy még valaki elférne benne mellettem. Először át akartam varratni karcsúsítottra, aztán gondoltam mindegy, most ez úgyis trendi, azt megtehetem 10 év múlva is, mikor újra a karcsúsított lesz divatban.

Azt szeretem benne, hogy sok benne az anyag és ha fúj a szél, akkor repül utánam, mint valami varázsszőnyeg. Meg persze a színét, egyértelműen a színe miatt vettem meg!

Van egy hasonló világos menta kabátom, de az nem ilyen elegáns, és az is oversize, de rövidebb és inkább nadrághoz illik. Szóval az embernek simán lehet ugyanabból a színből több kabátja is, ha más funkciót lát el. Meg, ha nem minimalista és tudja is hol tárolni, ez mindenkinek a saját döntése, mik a preferenciái.

A kulcsszó az, hogy ne csak ott legyen az a kabát, hanem 

  • álljon jól
  • feleljen meg az életmódunknak
  • használjuk is

Szoknya

Én csak és kizárólag télen hordok miniszoknyát, vastag, 100 DEN-és harisnyával. Miért nem hordok máskor? Alapvetően nem szeretem mutogatni a lábamat.

  • Nem feltétlenül azért, mert nem az a legelőnyösebb részem, mert azért abszolút vállalható, de az is egy indok.
  • Viszont nem látom értelmét túl sokat mutatni, így is zavar, ha megbámulnak, ami felöltözve is rendszeres, akkor miért tenném ki magam plusz figyelemnek?!
  • Ha hordanék, csak hosszú kabáttal, és legalább egy másik emberrel az oldalamon, úgy kevésbé bámulnak meg.
  • Nekem egyáltalán nem kényelmes nyáron sem, nem praktikus, hogy figyelni kell, hogyan ül-jár-kel az ember, melyik pózban, mi látszik ki éppen…

Miért hordom akkor télen?

A csizma+vékony vádli kérdés miatt!

Ha szoknyát akarok hordani, akkor kb kikerülhetetlen ez a megoldás! Sajnos… Ugyanis annyira vékony a vádlim, hogy minden csizma eláll, ami iszonyú bénán néz ki, plusz rövidíti is a lábam, meg hippisebb hatást is kelt. És ezeket én nem akarom. Egy rövid szoknya/ruha viszont kevésbé zavaró elálló csizmával, mert máshol lesz a fókusz. Legalább egy kis lábat is mutatok. Főleg, hogy télen kb végig vagy garbóban vagy magasan záródó felsőben vagyok, hogy ne fázzak, tehát ha bőrt nem is, de valamit mutatok.

És ez a megoldás abszolút működik még az 50-60 éves ügyfeleim körében is! Ha a lábuk a fénypontjuk, akkor télen bátran és nyugodt szívvel mutogassák csak ebben a verzióban! Minimum 100! DEN-es harisnyával, az 50 DEN-esnek már más a hatása, mert enyhén áttetsző (leülésnél biztosan, amikor kifeszül az anyag).

Ez egy nagyon KÉNYELMES szett! Miért? Mert minden sztreccses! Ez a titka! A csinos és a kényelmes fogalmak működhetnek együtt, ebben a formában!

 Azonban vigyázzunk, mert a vékonyabb sztreccses darabok mindent IS kiadnak, láttatnak, megmutatnak, szóval azokat bizonyos puhasági fokozat alatt érdemes kerülni. Mert nem az számít, mekkora méretet hordunk, hanem hogy mennyire vagyunk feszesek! Meg az, hogy szép-e a tartásunk!

Ezek sokkal fontosabbak, mint a konfekcióméret, amin mindenki aggódik! Szerintem teljesen feleslegesen.

Garbó

Képzeljétek, a garbó az egy nem turis, hanem ‘rendesüzletes’ vásárlásom. Ez nagyon ritka, hiszen az elmúlt kb 3 évben összesen kb 5 alkalommal, ha vettem valamit rendes, azaz fast fashion üzletben. Mert ugye tudjuk, hogy a fast fashion az minden, csak nem rendes, hanem rettentően környezetszennyező és kizsákmányoló is. Szóval egy ideje már nem támogatom ezt, és szerencsére ti is sokan így kezdtetek elgondolkodni erről, és ennek nagyon örülök!

Aki még nem hallott erről, annak ajánlom a ‘The true cost’ című dokumentumfilmet. Nem unalmas, higgyétek el, érdemes megnézni, nagyon tanulságos.

Hogy miért vettem akkor plázás üzletben?

Muszáj volt. Évek óta kerestem hasonlót turiban, de ott ennyire alapdarabot nagyon ritkán lehet kifogni, kis méretben meg még ritkábban. Viszont alapdarab, rengeteg darabomhoz illik, így ameddig lehet, fogom használni. A pamut hátránya, hogy idővel kikopik, széltében kitágul, hosszában összemegy, esetleg ki is kibolyhosodik és hasonló kellemességek.

Kényelmes és csinos, főleg szoknyához. Ha a nadrág egyszerű farmer, akkor leggyakrabban az unalmas kategóriába csúszik át, főleg ebben a színben, egy kék farmerrel. Arra tökéletes a garbó+farmer kombó, hogy ‘láthatatlan’ legyél benne, így ha ez a cél, akkor itt az eszköz. Én is szoktam élni vele, ha olyan kedvem van.

Csizma

És akkor ímhol az UGG csizmám. Hát nem vagyok rá büszke, de egész télen mióta, megvettem le se rohadt rólam. Ahogy ezt elegánsan mondani szokták. Ennek nyilván ahhoz van köze, hogy idén gyakran sétálni mentem program gyanánt, arra ennél tökéletesebbet meg nem találtam még (a bundás bakancs sem rossz, de az nem ilyen meleg…). Plázába meg ‘emberek közé’ továbbra is felöltözöm rendesen. És mivel a fekete 100 DEN-es harisnya a másik elnyűhetetlen barátom hosszú telek óta, ezért ketten együtt csinosabbá teszik a szettet, mint egy farmer+bélelt túrabakancs kombó. Az is kényelmes, persze, na de messze nem így néz ki az összhatás.

Na most a vizuális típusok képzeljék el ezt a csizmát az én magasságommal egy térdig erő szoknyával! Bizony-bizony, borzasztóak lennének az arányok! Hát még, ha a kabát közben nem takarná el a szoknyát, az lenne csak az igazi stílus katasztrófa! De lehetne fokozni sálakkal is…

Ha most nem érted ez így miért lenne katasztrófa, és így is hordod, akkor ajánlom a Kombinált workshopot vagy a Testalkat workshopot.

Miért csinos, a kényelmes kategórián belül elegáns a teljes szett?

  1. Szövetkabát! Hosszú, elegáns, ráadásul világos színű szövetkabát!
  2. Letisztult! Sehol egy felesleges plusz szín, nincs sál, színharmónia van (3 szín: babakék-szürke-fekete)
  3. Kis, elegáns táska! Ugyanez a szett egy batyus táskával, vagy egy hátizsákkal már nem hozná ezt a hatást

Ha máskor is szeretnél hallani hasonló dolgokról, kövess engem:

Nagy Márkakörkép: TOMS cipő

Eltelt néhány év a legutóbbi Toms írásom óta, és mivel sok gardróbban alapdarab (lehet) egy ilyen cipő, így megírom az azóta szerzett tapasztalataimat.A Toms cipő jobban fogja a lábat egy balerina topánnál, ezért kényelmesebb, ugyanakkor stílusban is sokkal sportosabb...

Stílustipp: Így viseld az extrán bő szárú nadrágokat!

Tizensokéve már, hogy divatba jöttek a szűk szárú nadrágok, és én bizony emlékszem amikor a közös vásárlásokon mindenkire úgy kellett rákönyörögnöm, mert mindenki trapéz meg bootcut meg egyenes szárú nadrágokat hordott akkoriban. És most meg ugyanez fordítva van, hogy...

Stílustipp: Fehér nadrág nagyobb méretben

A tegnapi vásárláson találtunk két fehér nadrágot is Jolánnak, pedig azt mondta 14 éves kora óta nem viselt fehér nadrágot. Nagyon ijesztőnek tűnt számára elsőre a gondolat... Sokan azt hiszik, hogy 36-os méret felett, vagy szélesebb csípőre teljesen tiltólistásak a...

Sharing is caring!

error: Ez a tartalom védett!