fbpx

Nagyon sokan jelentős fogyás után keresnek meg, hogy teljes új ruhatárat építsünk, hiszen a korábbi darabokból semmi sem jó már. Fontos tudnunk és értenünk nőként, hogy a testünk folyamatos változásban van.

Máshogy nézünk ki 

  • tizenévesen
  • huszonévesen
  • 1-2-3 gyerek után
  • várandósság alatt
  • majd szoptatás idején
  • két gyerek között
  • 40-50-60-70+ évesen

Ehhez szerintem fontos, hogy gondolatban szoktassuk hozzá magunkat. Mintha nem lenne elég teher a nőkön, még magunkra is folyamatosan rátesszük a nyomást, hogy 5-10 évvel ezelőtti önmagunkhoz hasonlítjuk magunkat, meg a modellekhez.Már írtam korábban, de mégegyszer: a modellek sem úgy néznek ki, ahogy ‘a modellek kinéznek’ (pózok, fények, smink, retus).

Az, hogy hova hízunk, egyrészt genetikailag adott, másrészt a hormonjainktól függ. Például a most kapható legtöbb feldolgozott ételtől sokszor az is hízik hasra, aki amúgy nem hasra hízós típus. Épp ezért egyre kevésbé meghatározó, hogy milyen valakinek a “testalkata”.

Próbáljuk az alma-körte-homokóra hármasságba bekategorizálni magunkat (ésatöbbi). Ezt már egy ideje tanítom a test workshopjaimon: nem az számít, mi a neve a testalkatnak, hanem a testünk arányai számítanak. A saját magunkhoz viszonyított arányai!

A lány az első képen pl. inkább körte, a második képen inkább homokóra.

De mindegy a név (a címke), nézzük részleteiben:

• A vállak csípőhöz viszonyított aránya megváltozott. A szélesebb váll miatt egészen másfajta ruhák fognak jól állni. Tehát nem csak méretben más, hanem fazonban is más!!!

• A test állaga is megváltozott. A feszesebb testen sokkal több anyag és fazon áll jól, mint a kevésbé feszes testen (és még mindig nem 34-es ruhaméretről beszélünk). Tehát nem csak az számít, milyen a testalkat, hanem részleteiben nézzük a női testet mindig.

Azt szoktam mondani, hogy én személyi stylistként egyrészt testekkel foglalkozom (ez a munkám objektív része), ❤️ másrészt viszont testekbe zárt lelkekkel foglalkozom (ez pedig az esszenciája, ami megadja, kinek mit választunk). ❤️ Tehát vannak paraméterek, amit figyelembe veszünk, majd ezután finomhangolunk.

A témát kicsit sem jártam körbe, örülök, ha valaki ennyit is elolvas a mai rohanó világban. Örülök, ha kicsit is segít máshogy látni a tükörképet.

A képet ebből a videóból mentettem le.

 

Ha máskor is szeretnél hallani hasonló dolgokról, kövess engem:

Nyár színtípus vásárlás: A 2000’s évek színei visszatérnek!

Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy jönnek vissza a 2000-es évek! Bizony, már az is 20 éve volt, hiába sokaknak olyan, mintha az csak tegnap lett volna, mert a tinikorukat idézi. Évekig alig lehetett kapni nyár színtípusnak való színeket az üzletekben, mert ‘tél...

Balerina cipő kisokos

Mindjárt itt a tavasz (juhééé!), úgyhogy pár hét múlva már eljön a balerina cipők időszaka! Mármint az üzletek kínálatában legalábbis mindenképp, az senkit nem zavar, ha közben nulla fok vagy hóesés van kint, azokat árulják. A balerina típusú cipő az, ami hordható...

Hogyan tudod megkedvelni a mom jeanst?

Sokan nem szeretik a Mom jeans-t... de sokan csak nem találták meg a megfelelő darabot, ami hátulról nézve állhatna mondjuk így is, mint a képen! Már írtam róla korábban, hogy én sem éreztem közel magamhoz a mom jeanst stílust, de aztán ez lett az egyik kedvenc...

Sharing is caring!

error: Ez a tartalom védett!